flickrlinkedin

Plusz 400 000 forinttal díjazzák a kreativitást

A Tesco hetedik alkalommal támogatja a helyi közösségi kezdeményezések megvalósítását

 

Ismét elindult a Tesco helyi közösségeket támogató pályázati programja, az „Ön választ, mi segítünk”. Az eddigi hat fordulóban az áruházlánc közel 700 környezetszépítő, oktató-felzárkóztató és egészséges életmódra nevelő program megvalósulásához járult hozzá összesen több mint 190 millió forinttal. Idén a legkreatívabb, leginnovatívabb pályázat további 400 ezer forintos különdíjat nyer. A jelentkezéseket november 11-én 12 óráig lehet leadni a www.tesco.hu/kozosseg weboldalon keresztül.

A Tesco számára fontos, hogy támogassa azokat a helyi közösségeket, ahol vásárlói és munkatársai élnek, ezért hívta életre 2016-ban az „Ön választ, mi segítünk” programját. A pályázatra – amely a mai napon indult és november 11-én délig tart - olyan helyi szervezetek, baráti közösségek, alapítvánnyal nem rendelkező bölcsődék, óvodák és iskolák, továbbá nonprofit kis- és középvállalkozások, társasházak és lakásszövetkezetek jelentkezését várják, akik kezdeményezésükkel a helyi közösség életének fejlődéséhez járulnának hozzá. Legyen az akár egy közös tér felújítása, állatvédelmi vagy művészeti program, esetleg önkéntesek képzése a rászorulók megsegítésére. Idén először a legkreatívabb, leginnovatívabb pályázat további 400 ezer forintos különdíjat is nyer a szakmai bírálók döntése alapján.

A program eddigi hat fordulójában közel 2500 pályázat érkezett. Ezek közül a Tesco vásárlói csaknem 17 millió szavazattal választották ki azt a közel 700 kezdeményezést, amelyek végül az áruházlánc összesen több mint 190 millió forintos támogatásával valóra válhattak.

A szervezetek az eddig fordulókban is változatos és izgalmas programokkal küzdöttek a vásárlók voksaiért. Többek között csapatépítő eseményekkel, drogprevenciós előadásokkal, a fogyatékossággal élők fejlesztését segítő programokkal vagy hagyományőrző aktualitásokkal. A Bodrogkisfaludi Közhasznú Egyesület faluközösség-építő kezdeményezésére elnyert százezer forintos támogatás jó példa arra, hogy már a legkisebb összegű segítséggel is hatékony eredményeket lehet elérni. „Összekovácsolódunk, ilyenkor találkozunk, bármit meg tudunk beszélni. Nem csak odaköszönünk egymásnak rohanva a bevásárlás közben. Itt mindenre van idő” – mondta Szikszai Andrea, az egyesület aktív tagja a felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szóló, színes programokkal tarkított ünnepélyes tájháznyitó kapcsán.

A Novaji Remélők már két alkalommal is pályáztak, hogy az UNESCO szellemi kulturális örökséghez tartozó egyedi farsangi szokás életben tartásához biztosítani tudják a szükséges öltözékeket. Ahogy az egyesület elnöke, Dobó Zsófia fogalmazott: „Mindenkinek javasolni tudom, hogy legyenek lelkesek, és folyamatosan adják be az anyagaikat az új ötleteikre.”

Az aktuális, hetedik fordulóban a pályázók október 7. és november 11. között, a program weboldalán keresztül adhatják be jelentkezésüket. A beérkezett pályázatokat az Effekteam Egyesület független szakértői bírálják el, ők választják ki, hogy mely kezdeményezések juthatnak tovább az áruházi szavazási szakaszba. Ekkor már a Tesco vásárlóinak kezében lesz a döntés, hiszen 2020. január 20. és február 16. között szavazataikkal ők határozhatnak arról, hogy melyik kezdeményezés kapja a 400, a 200, valamint a 100 ezer forintos támogatást. Idén a független szakértők szakmai szempontok (kidolgozottság, innovativitás, kreativitás és fenntarthatóság) alapján egy pályázót további 400 ezer forint különdíjra javasolnak, amelynek nyertesét 2020 januárjában hirdeti ki a Tesco. A pályázati téma kiválasztásánál és az anyag összeállításánál ezért érdemes figyelembe venni ezt a plusz támogatási lehetőséget is.

A hetedik forduló eredményeit a Tesco 2020 márciusában hirdeti ki.

A jelentkezéssel, valamint a korábbi győztes pályázatokkal kapcsolatos további információ a www.tesco.hu/kozosseg oldalon olvasható. Az „Ön választ, mi segítünk” program támogatásából megvalósult projekteket ezen a térképen lehet még megtekinteni.