flickrlinkedin

Könnyebb megnevettetni két-háromszáz embert, mint egy beteg gyereket

BALOGH László

kuratóriumi elnök, Magyar Bohócok a Beteg Gyerekekért Alapítvány

Mi a bohócdokik nemcsak nevetéssel gyógyítunk, hanem lelki támaszt és erőt adunk. Hallgatunk és figyelünk… ott vagyunk, ahol a legnagyobb szüksége van ránk a gyerekeknek és szüleiknek.

A nevetésterápia, a humor gyógyító erővel bír, és amellett, hogy kedvező hatással van az immunrendszerre, oldja a szorongó szülők fájdalmát, és a kórházi dolgozók lelkén is könnyít. A magyar bohócdoktorok módszere és szemlélete a híres bohócorvostól, Hunter Campbell „Patch” Adams-től származik, aki az 1970-es évek óta cseréli orvosi ruháját bohócruhára.

Hihetetlennek tűnhet, de a 17 év vizitjei során 150 tégely piros és fehér arcfestéket fogyasztottunk, és két bőröndnyi arclemosót használtunk el utána, hogy a saját rokonaink is felismerjenek bennünket. 43 ezer kutyát és 32 ezer zsiráfot hajtogattunk – és több mint 220 ezer beteg gyermeket látogattunk meg.

Jelenleg öten tartunk viziteket: Dr. Lala, Dr. Jázmin, Dr. Traktor, Dr. Pötyi és Dr. Maszat. Hetente három kórházat látogatunk meg, és eközben a bohócrezidensek képzésére és a továbbképzésre is nagy figyelmet fordítunk. A bohócdoktorság nem hétköznapi munka, hanem felelősségteljes hivatás, amelynek elsajátításához rengeteg kitartás és türelem szükséges.

A Tesco „Ön választ, mi segítünk” programjának segítségével két hónapon keresztül vizitelhettünk, a Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikán fekvő rákos beteg gyermekeknél. Vizitjeinket a www.facebook.com/bohocdokik oldalon folyamatosan követni tudjátok.

Köszönjünk mindenkinek a segítségét, hogy ránk szavazott és ezért a Tesco programjában a beteg gyermekek a nevetésterápia módszerével gyógyulhattak!