flickrlinkedin

Szeretünk segíteni, nemcsak karácsonykor

BARANYAI Lászlóné

Áruházvezető, Tesco

A mosonmagyaróvári áruház vezetőjeként büszke vagyok rá, hogy jószívű, érzékeny emberekkel dolgozhatok együtt. Rendszeresen támogatunk a közvetlen környezetünkben elérhető intézményeket, alapítványokat, főleg a gyerekekkel kapcsolatos programokat segítjük szívesen. Kollégáimmal rendszeresen adományozunk játékokat a Mosonmagyaróváron vagy környékén működő óvodáknak, de zöldséggel, gyümölccsel is szívesen járulunk hozzá az intézmények programjaihoz.

Ilyenkor karácsony környékén még mélyebben érintenek minket a szegény sorsú, támogatásra szoruló emberek, ezért is örültünk nagyon, hogy csatlakozhatunk a Magyar Élelmiszerbank Egyesület javára indított karácsonyi élelmiszergyűjtő akcióhoz. Már tavaly is nagy létszámban segítettük az adománygyűjtést, idén sem kellett sokat noszogatnom a munkatársaimat.

Az áruházból majdnem minden tizedik ember csatlakozott önkéntesként a gyűjtéshez, 14 vezető és koordinátor, specialista alkotta a móvári jótékony csapatot. Nagyon büszke vagyok rájuk, hiszen egy hétvége alatt több rollikocsinyi kartont töltöttünk meg adománnyal. Nem volt nehéz dolgunk mondjuk, az áruházunkba betérő vásárlók nagyon pozitívan fogadták a kezdeményezést, szívesen adakoztak. Ez egyaránt igaz nagyokra és kicsikre is, szuper volt látni, ahogy a gyerekek szüleikkel együtt adták oda a szaloncukrot, csokoládét, és egyéb tartós élelmiszereket.

Különösen jó érzés volt, hogy mindez az Élelmiszerbanknak gyűlik, hiszen az áruházi élelmiszermentő programnak köszönhetően állandó kapcsolatban állunk velük és partnerszervezeteikkel, naponta élelmiszert adományozva a rászorulóknak.

Remélem, a következő években nemcsak megmarad, de még sikeresebb is lesz az együttműködésünk, és egyre több rászorulónak tudunk közösen, csapatként segíteni.