flickrlinkedin

Újabb 61 közösségi programmal gazdagodott az ország

MAGYAR Henrietta

Kormányzati és közösségi kapcsolatok vezető, Tesco

Tegnap kihirdettük a 2017 januárjában immár másodszor meghirdetett „Ön választ, mi segítünk” pályázati felhívásunk eredményét. 61 izgalmas helyi közösségi program nyerte el a Tesco támogatását, és teheti majd szebbé, gazdagabbá akár az Ön lakókörnyezetét, közösségét is.

A program mutatószámain végignézve mindig büszkeséggel teli borzongás fut végig rajtam. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a munkatársaimmal együtt ilyen méretű és hatású programot valósíthatunk meg. Ennél is büszkébb vagyok azonban arra a sok-sok jelentkezőre, civil szervezetekre, önkéntesekre, a környezetükért tenni akarókra, akik gondolkodnak azon, miként tehetnék közösségüket jobbá, ötleteiket kidolgozzák, és pályázat formájában benyújtják hozzánk. És büszke vagyok a vásárlóinkra, akik nap mint nap betérnek hozzánk, és szavaznak, hogy ezzel is jelezzék, milyen programokat szeretnének életre kelteni.  Említettem a számokat, nézzünk hát néhányat:

  •  A 2017. januári felhívásunkra 569 jelentkező adta be pályázatát.
  • Egy hónap alatt összesen több mint 2,9 millió szavazatot adtak le vásárlóink.
  • A legtöbb szavazatot gyűjtő szervezet 81 864 db zsetont kapott támogatóitól (ők egyébként egy győri szervezet).
  • A nyertes programok 52,5%-a az oktatás, fejlesztés témakörében kíván tenni  valamit a közösségekért, vagyis igazán hosszú távú pozitív eredménnyel bírnak  majd.

A vásárlói szavazatoknak köszönhetően 61 szervezet kapja most meg a Tesco támogatását. Ezek egytől egyig érdekes, izgalmas, és a közösségek számára fontos programok, azt javaslom, a www.tesco.hu/kozosseg oldalon barangoljanak a térképünkön és nézzék meg, mely körzetben mely programok gyűjtötték a legtöbb szavazatot. Felemelő élmény!

És mindjárt itt az újabb lehetőség! 2017. május közepén, alig egy hónap múlva újra jelentkezhetnek a helyi közösségek motorjai, lámpagyújtogatói, hogy még több közösségi kezdeményezés valósulhasson meg.

Az első két pályázati körünk tapasztalatai alapján a részvételi feltételeken kicsit módosítottunk. Ennek értelmében például az előző pályázati kör(ök)ben nyertes és még le nem zárt pályázati programmal bíró civil szervezetek nem szállhatnak versenybe újabb támogatásért. Bízunk abban, hogy ez a módosítás hozzájárul ahhoz, hogy mind több közösségi kezdeményezés válhasson valóra Magyarországon. Mivel a pályázati program szavazási szakaszában folytatott közösségi aktivitás minőségére vonatkozóan is számos visszajelzést kaptunk, a felhívásban erre vonatkozóan is egyértelműbb útmutatást fogalmazunk majd meg.

A www.tesco.hu/kozosség címen elérhető program honlapon pontosan nyomon követheti aktuális híreinket, és itt találja majd meg megújult pályázati felhívásunkat is! Jó böngészést kívánok!