Önkéntesek és közel 10 milliós adomány a Tescótól

Budaörs, 2013. június 27.

A Tesco dolgozói közül több mint százan vállaltak önkéntes munkát az árvízi védekezésben, emellett az áruházlánc megközelítőleg 10 millió forint értékű adománnyal támogatta stratégiai partnerei munkáját az elmúlt hetekben.

 

Friss élelmiszer, ásványvíz, műanyag evőeszköz, tisztítószerek, szivattyúk, pokrócok, zsákok – a legtöbb esetben ezekre volt szükség a gátakon. A Tesco – mint korábban is – stratégiai partnerein keresztül juttatta el adományait a rászorulóknak, vagy éppen a gátak megerősítésén dolgozó önkénteseknek. Az Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt és a helyi védelmi bizottságok gondoskodtak arról, hogy a szükséges termékek szervezetten, és a megfelelő mennyiségben jussanak el a Duna menti településekre.

A közel 10 millió forint értékű adomány mellett a Tesco dolgozói is aktívan részt vettek a védekezésben; többen a Duna vonalától távol eső áruházakból is eljöttek, hogy segítsenek a védművek erősítésében. Összesen több mint 100 kolléga szánta rá szabadidejét, hogy a cég által szervezett önkéntes csapatokban dolgozhasson.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta: „Jelentős segítség volt, hogy az árvíz elleni védekezés napjaiban első perctől kezdve számíthattunk stratégiai partnerünkre, a Tescóra is. Naponta egyeztettünk a feladatokról: volt, hogy adománnyal segítettek a kitelepítettek ellátásában, míg más esetekben a pénzadományokból vásárlandó hiánypótló segélyáruk beszerzését segítették. Ez a példaértékű együttműködés újra biztosított bennünket, hogy ahogy évek óta a rászorulókért végzett munkánkban, úgy krízishelyzetekben is számíthatunk a Tesco tettre készségére, átgondolt társadalmi szerepvállalására.”   

„Nagyon nagy segítséget jelentett, hogy a Tesco már az árvízi védekezés előtt megkereste a Magyar Vöröskeresztet és felajánlotta a segítségét, így a kezdetektől fogva segíthettük a védekezésben résztvevők ellátását. A közös munka mind központi, mind területi szinten gördülékeny volt az áruházakkal. Bízunk benne, hogy a mostani kiváló együttműködés tovább erősítette az évek óta tartó stratégiai partnerségünket” – mondta el Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.