flickrlinkedin

113 403 500 forint a felhőtlen gyermekkorért a Tescótól

A Tesco és vásárlói rekord összegű adománnyal támogatják az Ökumenikus Segélyszervezet családok átmeneti otthonaiban folyó munkáját

Budaörs, 2014. július 03. 

Nigel Jones, a Tesco-Global Áruházak Zrt. vezérigazgatója tegnap ünnepélyes keretek között nyújtotta át Lehel Lászlónak, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatójának azt az óriáscsekket, amely a vállalat és a segélyszervezet közös adománygyűjtésének keretében összegyűlt rekordméretű adományt szimbolizálja. Az áruházlánc és a segélyszervezet május 7-én indította el kuponos akcióját, s a 6 hét alatt összesen 56 701 750 forintnyi adomány gyűlt össze a vásárlók segítségével. A Tesco pedig ezt az összeget megduplázza, így összesen 113 403 500 forinttal járul hozzá a Segélyszervezet átmeneti otthonaiban élő családok körülményeinek javításához, a gyermekek nyári táboroztatásához.

Májusban Felhőtlen gyermekkor címmel indított egy hónapon át tartó adománygyűjtést és programsorozatot az Ökumenikus Segélyszervezet. Az akció célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a Segélyszervezet által működtetett családok átmeneti otthonaiban zajló munkára, melynek köszönhetően évente több száz nehéz sorsú gyermek tapasztalhatja meg a biztonságos otthon élményét, és kaphat esélyt egy boldogabb gyermekkorra. Az országos akcióhoz ezúttal is stratégiai partnerként csatlakozott a Tesco, így a 1353-as adományvonal mellett az áruházlánc kasszájánál kapható kuponok megvásárlásával is bárki hozzájárulhatott a gyermekek tanulásához, nyári táboroztatásához és körülményeik javulásához.

„Az évek óta egyre növekvő eredménnyel zajló adventi áruházi gyűjtések mellett egy újabb számunkra is nagyon fontos ügyben fogtunk össze stratégiai partnerünkkel az Ökumenikus Segélyszervezettel. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ezúttal is vásárlók százezreit tudtunk a kampány mellé állítani, s nekik köszönhetően ilyen nagymértékű adomány gyűlt össze. A vásárlókon kívül pedig ezúton szeretnék köszönetet mondani a kasszás kollégáinknak, akik kitartó és lelkes munkájukkal szintén nagyban hozzájárultak, hogy több mint 56 millió forintot gyűjtsünk össze, mindössze 6 hét alatt. Korábbi ígéretünknek eleget téve ezt az összeget megduplázzuk, így most nagy örömmel és büszkeséggel nyújtom át az összesen 113 403 500 forintról szóló csekket az Ökumenikus Segélyszervezetnek. Biztos vagyok benne, hogy így együtt jobbá tudjuk tenni, ami számít, rengeteg gyermeknek okozhatunk örömet, s biztosíthatjuk az egészséges fejlődésükhöz szükséges hátteret és támogatást” – mondta Nigel Jones, a Tesco-Global Áruházak Zrt. vezérigazgatója.

Lehel László, a Segélyszervezet elnök-igazgatója az ünnepélyes átadón kiemelte: „A családok átmeneti otthonai ritkán kerülnek reflektorfénybe, pedig pótolhatatlanul fontos terepei a szegénység elleni küzdelemnek. Ezek az intézmények az elmúlt évtizedekben számtalan család számára az egyetlen esélyt nyújtották az együtt maradásra és újrakezdésre. Az Ökumenikus Segélyszervezet ezekben a folyamatosan teltházzal működő, egyenként 40 fős otthonokban nemcsak menedéket nyújt a krízisbe került családoknak, de minden segítséget megad ahhoz is, hogy minél hamarabb újra saját lábukra álljanak. Az otthonok mindennapi munkájában fontos szempont, hogy a gyermekek minél kevésbé szenvedjék meg a családot sújtó válsághelyzetet. A Felhőtlen gyermekkor elnevezésű kampányunkba, a Tesco segítségével összegyűlt rekord méretű támogatásnak köszönhetően az eredeti céloknál is többre vállalkozhatunk: az átmeneti otthonainkban élő gyermekek nyári táboroztatásán túl több intézményünk – így a miskolci, orosházi és kastélyosdombói otthonok – esetében is lehetőség nyílik régóta sürgető felújításokra és fejlesztésekre, az ott élő családok körülményeinek javítására. Köszönjük a Tesco vásárlóinak, munkatársainak elkötelezett és példaértékű segítségét!” Lehel László a köszöntőjének végén a Segélyszervezet által az adományokból megszervezett balatongyöröki gyermektábor résztvevőinek köszönetét is tolmácsolta, egy a táborlakók által aláírt, Nigel Jonesnak címzett óriásképeslap formájában.  

A kupongyűjtési akcióban a legsikeresebb – a karácsonyi akcióhoz hasonlóan – az észak-keleti régió volt, ahol majdnem 20 millió forint értékű kupont értékesítettek. Közel azonos értékű kupont gyűjtött össze a budapesti (valamivel több mint 10 millió forint értékű kupon), illetve a Budapest és környéke (több mint 9 és fél millió értékű kupon) régió összesen. A dél-keleti régió leszorult ugyan a dobogóról, a legeredményesebb pénztáros azonban békéscsabai, aki 1609 kupont adott el a hat hetes adománygyűjtés során. A pénztárosok versenyében második helyen egy budapesti hipermarket munkatársa végzett 1389 kuponnal, míg a dobogó harmadik fokára a kisformátumú debreceni Tesco alkalmazottja állhatott fel 465 kupon értékesítésével. A három legeredményesebb pénztáros munkáját az áruházlánc külön jutalommal ismerte el.

 

A TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.

A Tesco Magyarország legnagyobb hipermarket kereskedelmi lánca és egyik legnagyobb brit befektetője. Itthon több mint 20.000 magyar munkavállalót alkalmaz, és minden új áruház nyitásával átlagosan 100-300 új munkahelyet hoz létre. A vállalat 18 éves magyarországi működése során már több mint 200 áruházat nyitott, és mára piacvezetőként több mint hárommillió vásárlót szolgál ki minden héten. A Tesco a hazai beszállítók elkötelezett partnereként közel 1 500 magyar vállalkozással áll kapcsolatban, élelmiszerválasztékában 3 200 saját márkás termék található, melynek nagyjából fele magyar termék.  Az áruházlánc közleményei a www.tesco.hu weboldalon olvashatóak.