flickrlinkedin

A Tesco álláslehetőségekkel települ ki a BabaMama Expóra

A november 16. és 18. között megrendezett budapesti esemény versenyszférából érkezett kiállítói között a Tesco a legnagyobb munkáltatóként lesz jelen. Az áruházlánc egyedüliként nem termékeket vagy szolgáltatásokat, hanem rugalmas álláslehetőséget kínál mindazoknak, akik szeretnének, de a munkavégzés nehezebb tervezhetősége miatt eddig nem tudtak például részmunkaidős munkát vállalni. A BabaMama Expó 33c standján a Tesco helyszíni állásinterjúra is lehetőséget biztosít, az érdeklődők akár állásajánlattal is távozhatnak majd.

„Egy 10 éves és egy 18 hónapos kisgyerek anyukájaként jól tudom, hogy sokszor nehéz a családot és a munkát összeegyeztetni. Ahogy azt is, hogy sok újdonsült édesanyának is fontos, hogy ne essen ki a munkaerőpiacról, és az is, hogy korábbi közösségi kapcsolataikat is ápolni tudják. A Tescónál éppen ezért egy olyan foglalkoztatási formát vezettünk be, ami a munka-magánélet egyensúly tiszteletben tartása mellett a tervezhetőségre és a stabil jövedelemforrásra helyezi a hangsúlyt” – mondta Szigeti Barbara, a Tesco HR-vezetője.

A BabaMama Expóra az áruházlánc a szeptemberben bevezetett „Fixen fix” rögzített részmunkaidős foglakoztatási formájának  bemutatásával érkezik. Ez a foglalkoztatás heti öt órától bármely intervallumban kérhető, miközben a munkavállaló a közvetlen foglalkoztatás összes előnyét élvezheti. A Tescónál a jelentkező tulajdonképpen – az áruházi működést figyelembe véve – maga választhatja ki a számára megfelelő napszakokat és órákat a munkavégzésre. Az áruházlánc pedig a munkaszerződésben vállalja és szavatolja, hogy kizárólag azokban az időszakokban és annyi óraszámban foglalkoztatja a leendő munkavállalót, amelyekben korábban megállapodtak. A „Fixen fix” ideális munkavégzési forma lehet például a kisgyermekes anyáknak, akik szeretnének visszatérni a munkaerőpiacra, vagy például azoknak az apukáknak, akik tervezhető, a családi élethez igazított másodállást szeretnének vállalni.

„A BabaMama Expón található 33c standunkon nem egyszerűen bemutatjuk a „Fixen fix” pozícióinkat, hanem helyszíni állásinterjúra is lehetőség nyílik, hogy az érdeklődők állásajánlattal távozhassanak, és akár már a jövő héttől munkába állhassanak” – tette hozzá Szigeti Barbara.

A „Fixen fix” foglalkoztatási forma további részleteiről és a nyitott pozíciókról a https://tesco.hu/karrier/ oldalon lehet tájékozódni.