flickrlinkedin

Adománygyűjtési akció támogatásával segíti a Tesco a hátrányos helyzetű gyerekek iskolakezdését

Budapest, 2013. augusztus 5.

„Sok kicsi nagyra megy” címmel, július 21-én indította el adománygyűjtő akcióját a Magyar Vöröskereszt a Tesco támogatásával. Az augusztus 31-ig tartó akció célja, hogy minél több hátrányos helyzetű családnak megkönnyítsék az iskolakezdéssel járó anyagi terheket, és minél több kisdiák vághasson neki az új tanévnek, a megfelelő tanszerekkel.

 

Füzet, ceruza, vonalzó, radír és tornazsák. Csak néhány olyan eszköz, melyek nélkül elképzelhetetlen a szeptemberi tanévkezdés. Sokaknak azonban megoldhatatlan anyagi terhet jelent még a legalapvetőbb tanszerek beszerzése is. A hátrányos helyzetű családokban élő gyermekek iskolakezdését évek óta támogatja a Magyar Vöröskereszt, s a szervezet hosszú távú stratégiai partnereként idén a Tesco is hozzájárul a „Sok kicsi nagyra megy” elnevezésű adománygyűjtő akció sikeres lebonyolításához. A vállalat az adománygyűjtő kampány média-megjelenését szponzorálja.

Azok, akik július 21. és augusztus 31. között felhívják a Magyar Vöröskereszt 1359-es adományvonalát, vagy SMS-ben elküldik erre a számra az ’ADOMANY’ szót, azok 250 forinttal támogatják az akciót, s azt, hogy minél több gyermek kezdhesse gondtalanul az idei tanévet.

„A Tesco számára kiemelten fontos a helyi közösségek és a rászorulók támogatása. Felelősen gondolkodó vállalatként elengedhetetlen, hogy a legjobb tudásunk szerint és a leghatékonyabb eszközökkel segítsük a nehéz körülmények között élő magyar családokat. Ezért döntöttünk úgy, hogy a Magyar Vöröskereszttel folytatott együttműködésünket kiterjesztjük, s az évek óta közösen folytatott programjaink mellett ezúttal a hátrányos helyzetű gyermekek iskolakezdését segítő adománygyűjtő akciót is támogatjuk” – mondta Nigel Jones, a Tesco-Global Áruházak Zrt. vezérigazgatója.

„Tesco és a Magyar Vöröskereszt közötti stratégiai partnerség több éves múltra tekint vissza. A vállalat és a szervezet közötti együttműködés olyan nemes célok támogatására terjed ki, mint a véradás, vagy a karácsonyi időszakban az élelmiszer adományok gyűjtése a rászorulóknak – mondta el Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója, s hozzátette – A Tesco idén 5 millió forinttal támogatta a véradó kamion működtetését.”