flickrlinkedin

Indul a szeretet.éhség. adventi adománygyűjtés a Tesco áruházaiban

Az idei évben is stratégiai partnerként támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtését a Tesco. A rászorulókat segítő 250 forintos kuponokat a kasszáknál és az online bevásárlás során november 14-étől december 31-éig lehet megvásárolni. Az összefogás célja, hogy az ünnepi segélyakciókon túlmutatóan, a Segélyszervezet egész évben segíteni tudja a rászoruló családokat országszerte.

szeretet.éhség. adventi adománygyűjtésének története immár több mint 20 évre tekint vissza. Az ünnepi összefogás 1995-ös indulása óta folyamatosan nő, a kampányból befolyó összeg pedig évről évre jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a Segélyszervezet szebbé tegye a nélkülöző családok ünnepét, sőt az adventi időszakon túl, a hétköznapokban is segíteni tudja a nehéz helyzetbe került családokat. Az Ökumenikus Segélyszervezet intézményhálózata az év minden napján azért dolgozik, hogy valódi kitörési pontokat kínáljon a szegénységből.

Ebben a munkában immár hagyományosan a Tesco munkatársai és vásárlói is aktívan részt vesznek.  Az áruházlánc tavasszal a gyermekek felzárkózását segítő Felhőtlen gyermekkor adománygyűjtést támogatja, karácsonykor pedig a szeretet.éhség. adventi adománygyűjtést segíti a 250 forintos adománykuponok értékesítésével.

A Tesco vásárlói és munkatársai segítségével a tavalyi évben rekord összegű, több mint 105 millió forintnyi támogatás gyűlt össze a nélkülöző családok számára. Mindez jól példázza, hogy mára egyre többen gondolják úgy, hogy a karácsony nem csak az ajándékozásról, de a cselekvő szeretetről, a hiányt szenvedők támogatásáról, a rászorulók segítéséről is szól. A Tesco nagyon büszke vásárlóira és kollégáira, amiért szívügyüknek tekintik a szeretet.éhség. kampányt, és hogy együtt Magyarország legnagyobb adománygyűjtő csapataként segítenek.