flickrlinkedin

Ismét százak pályáztak a Tesco közösségeket támogató programjára

Összesen 270 pályázat érkezett a Tesco harmadik alkalommal meghirdetett „Ön választ, mi segítünk” pályázatára. A programra most először nemcsak civil szervezetek jelentkezhettek, hanem olyan csoportok és társaságok is, amelyek nem bejegyzett szervezetként működnek, de értékes közösségépítő tevékenységet végeznek. A pályázaton a nyertesekről az áruházlánc vásárlói döntenek majd, a győztes programok pedig egyenként 400 000 forintos támogatást kapnak.

A Tesco helyi közösségi kezdeményezéseket támogató programjára július 5-éig jelentkezhettek az érdeklődők. A felhívásra 270 pályázat érkezett, ebből közel egy tucat közösségi csoportok, társaságok munkája. A pályázók lakókörnyezet megszépítésére irányuló kezdeményezésekkel, gyermekek, fiatalok számára szervezett oktató, képességfejlesztő programokkal, valamint egészséges életmódot népszerűsítő tervekkel nevezhettek. A beérkezett pályázatok változatos és kreatív programokkal segítenék, építenék közösségüket: van, aki a pályázaton elnyerhető 400 000 forintos támogatásból a népzene és a néptánc hagyományaival ismertetné meg a gyerekeket, mások fiataloknak segítenének pályaorientációs foglalkozásokkal, többen érzékenyítő, sérült embereket támogató programokkal indultak, de érkezett pályázat a környezettudatos életmód, vagy az állatokkal való helyes bánásmód elsajátításának bemutatására is.

Az „Ön választ, mi segítünk” program a korábbi két fordulóban is számos izgalmas projekt megvalósulásához járult hozzá. Az elnyert támogatást például terápiás kutyák kiképzésére, látássérülteknek szóló főzőtanfolyam megszervezésére, öko játszópark építésére, beteg és hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatására használták fel a nyertes szervezetek.

A mostani fordulóban meghirdetett kategóriák közül a gyermekek oktatását, fejlesztését célzó, valamint az egészségmegőrzéssel kapcsolatos programok bizonyultak népszerűnek, hiszen az összes nevezés 77 százaléka ezzel a két területtel kapcsolatos. A lakókörnyezet megszépítését 60 pályázó tűzte ki célul. A jelentkezők országosan 63 körzetben adhatták be pályázatukat. A legaktívabbak a Pécs és Székesfehérvár környéki, valamint a budapesti szervezetek voltak.

A következő hetekben a Magyar Adományozói Fórum által felkért független szakértők értékelik majd a beérkezett pályázatokat. Az értékelés során a szakértők kiválasztják, mely projektek jussanak tovább a program következő szakaszába, amikor a Tesco vásárlói dönthetik el, hogy az egyes körzetekben továbbjutó jelentkezők közül kik nyerjék el a támogatást. Amennyiben valamely körzetben nincs elegendő, a pályázati kiírásnak formailag és tartalmilag is megfelelő pályázat, úgy sor kerülhet a körzethatárok módosítására, esetleg egyes körzetek összevonására, hogy a Tesco minden vásárlójának lehetőséget tudjon adni a szavazásban való részvételre. A vásárlók 2017. október 3. és 31. között szavazhatnak majd, a 400 000 forintos támogatás nyerteseit pedig a 2017. november 13-ai héten hirdeti ki az áruházlánc.

Bővebb információ, valamint a 2016-os és a 2017. tavaszi pályázat nyerteseinek listája elérhető a www.tesco.hu/kozosseg weboldalon, néhány korábbi győztes élménybeszámolóját pedig a http://www.tescomagyarorszag.hu/hu/blog oldalon olvashatja.