flickrlinkedin

Jó szívvel teltek meg a bevásárlókosarak

516 tonna tartós élelmiszert adományoztak a Tesco Európa vásárlói

516 tonna, azaz több mint 1,2 millió adag ételnek megfelelő mennyiségű tartós élelmiszert adományoztak rászorulóknak novemberben és decemberben a Tesco közép-európai vásárlói a régió élelmiszerbankjainak támogatására szervezett karácsonyi adománygyűjtésen. A vásárlók mellett az áruházlánc maga is hozzájárul az akció sikeréhez: mind a négy érintett országban az adományok értékének 20 százalékának megfelelő összeggel egészítette ki a támogatást.

A tartós élelmiszergyűjtéshez közép-európai szinten közel 800 áruház csatlakozott. A cseh, lengyel, magyar és szlovák áruházakban összesen 516 tonna adomány gyűlt össze, ami több mint 1,2 millió adag ételnek megfelelő mennyiség. Ezek értékét mind a négy országban 20-20%-kal egészítette ki a Tesco, amelyet a helyi élelmiszerbankok kapacitásuk és erőforrásuk bővítésére tudnak felhasználni. A Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel együttműködésben Magyarországon az akcióban 161 Tesco áruház vett részt, és összesen 180 tonna adomány gyűlt össze.

A tartós élelmiszer-gyűjtéshez a tavalyi évhez hasonlóan az F&F márka is csatlakozott. A „Hat with a heart” fantázianéven forgalmazott karácsonyi sapkák megvásárlása szintén a helyi élelmiszerbankok működését támogatja. Az F&F minden január végéig eladott darab után egy eurót ajánl fel, a Tesco Európa országaiban összesen minimum 7000 eurót fordít erre a célra.

A Tesco hisz benne, hogy együtt nagy dolgokra vagyunk képesek, ezért most először meghívta szállító partnereit is, hogy csatlakozzanak karácsonyi tartósélelmiszer-gyűjtő kampányához, hogy közösen még több terméket adományozhassanak a közép-európai élelmiszerbankok számára. Magyarországon a Szegedi Paprika Zrt. csatlakozott a kezdeményezéshez, a vállalat 426 kg konzervet ajánlott fel jótékony célra.

A tartós élelmiszergyűjtés mellett az áruházlánc közép-európai szinten egész évben együttműködik a helyi élelmiszerbankokkal. A Tesco élelmiszermentő-programja keretében a munkatársak több mint 500 áruházban minden munkanap végén összegyűjtik az élelmiszer-felesleget, vagyis a már nem értékesíthető, de még fogyasztható élelmiszereket, amit az élelmiszerbankok segítségével rászorulóknak juttatnak el. A Tesco célja, hogy 2020-ra minden közép-európai áruháza jótékony célra tudja felajánlani a felesleget.