Magyar győztes a közép-európai Tesco Üzleti Játékban

Budaörs, 2013. június 19.

Idén tavasszal második alkalommal került megrendezésre a Tesco Üzleti Játék, melyben egyetemisták és főiskolások próbálhatták ki magukat virtuális áruházvezetői szerepekben. A nemzetközi mezőnyben  a magyar Quantum Rangers csapat bizonyult  a legjobbnak.

 

A hallgatóknak a boltok vezetésére egy online üzleti szimuláció keretében nyílt lehetőségük, ahol 3 fős csapatokat alkotva testesítették meg az áruház vezetését (áruház igazgató, kereskedelmi és vevőszolgálati igazgató) és hetente háromszor a legjobb döntéseket kellett meghozniuk annak érdekében, hogy elérjék a tervezett profitot, az eladási és selejtszámokat, valamint megőrizzék piaci részesedésüket a többi ország csapataival szemben is.

A verseny a Tesco Közép-Európa és Törökország régiójának országaiban egy időben került meghirdetésre, így március 25-től 18 fordulón át 4 ország 170 csapata mérte össze tudását a közös, virtuális piactéren. A magyar csapatok rekordszámban képviseltették magukat; hazánkból 56 csapat 168 játékosa indult az értékes nyereményekért, s a fődíjat jelentő londoni utazásért.

A rendkívül szoros versenyben a magyar csapatok remekül helytálltak, sőt mi több a Quantum Rangers (csapattagok: Komor Bence, Papp Zsolt, Beleznai Csanád) nevet viselő csapat messze a „konkurencia” előtt szerezte meg az első helyet, ezáltal a régiós verseny abszolút győzteseként jogosulttá vált a londoni utazásra is. A csapat tagjai elmondták: „Több üzleti szimulációs játékban is indultunk korábban, de a Tesco Üzleti Játék a legprofibb, amivel találkoztunk.”

A verseny - izgalmas 6 hét után - május elején ért véget, a díjátadóra az elmúlt napokban került sor. A nyerteseknek és még további 19 szerencsés játékosnak lehetősége nyílt arra, hogy a Tesco központjában, a díjátadó napján megismerkedhessenek a Tescóval és a Frissdiplomás Programmal, beszélgethessenek a gyakornokokkal, illetve bepillanthassanak a valódi kulisszák mögé.